Bazilika

Bazilika Eger város egyetlen klasszicista építménye, Magyarország második legnagyobb temploma, a Bazilika. Hild József tervei szerint 1831-1836 között épült Pyrker érsek megrendelésére. A templom helyén már az építése előtt is egy templom állt. Az épülethez széles lépcsősor vezet, melynek két oldalán Marco Casagrande faragott kőszobrai állnak: Szt.István és László királyok, valamint Szent Péter és Szent Pál alakjai. A főhomlokzat jellegét a timpanon és a 8 korinthoszi oszlop határozzák meg. A fő és a mellékhajók együttesen kereszt alaprajzot adnak az épületnek. A főoltár Donhauser József bécsi festő által készített Szent János képe 1835-ben készült és a mártírhalálát ábrázolja, amint a forrő üsthöz hurcolják. A Bazilika orgonáját a XIX. sz. végén a salzburgi Moser cég szállította.